2009. január 31., szombat

Fájlok végleges törlése

Az AA1 manapság kis méretéhez képest elég "termetes" vincseszterrel rendelkezik: 120 vagy 160GB-ossal kerül forgalomba. Ezt elég sokáig tart megtölteni az utolsó bitig :) Azért nem árt tudnunk, ha letörlünk egy fájlt (pl. képet, zenét, videot, bármit), akkor az nem tűnik el véglegesen. Hasonlóan más operációs rendszerekhez, itt is egy kukába kerül. Tehát: az egyszerű törléssel nem nyerünk több tárhelyet. Ehhez ki kell ürítenünk a kukát. Ezt viszont jól "eldugták": sem a tálcán, sem a munkaasztalon nem találjuk.
A Fájlok -> Saját fájlok ikonnal indítsuk el a fájlkezelőt, majd az Ugrás menüben válasszuk ki a Kuka-t:

Ezzel átváltottunk a Kuka mappába. Itt többféleképpen kijelölhetjük végleges törlésre a kívánt fájlt. A fájl névre jobb klikkel választhatjuk a Töröl-t:

A Fájl menüből választhatjuk az Üres kuka-t (kicsit félreérthető, én inkább Kuka ürítése-nek fordítottam volna magyarra...):

Vagy egyszerűen csak kijelöljük a fájlt és megnyomjuk a Del-gombot. Mindegyik esetben még egy megerősítést kér a rendszer és csak utána tűnik el véglegesen a fájl:

Ezután a Fájlkezelő-ben Saját lemez-ünk mindjárt több szabad hellyel rendelkezik!

2009. január 22., csütörtök

Indítóikon készítése

A Munkaasztal Menü-ből szinte minden programot elérhetünk. Praktikusabb azonban egy indítóikont készíteni valamelyik programcsoportba. Pl. egy terminálban a kedvenc és gyakran használt Midnight Commander-emet (=mc) én az alábbi képen látható ikonnal indítom:

Ezt az mc-t felhasználva csináljuk meg az indítóikont! Először indítsuk el egy megnyitott terminálban az mc paranccsal. Keressük meg a /.config/xfce4/desktop/group-app.xml fájlt:

Ebben találhatóak a munkaasztalunkon (=desktop) megjelenő programcsoportok, ikonok konfigurációs adatai. A biztonság érdekében másoljuk át ezt a fájlt mondjuk a /user könyvtárunkba! Ha valamit nagyon elrontanánk benne és szétzilált ikonok halmazát vagy hiányát látnánk a desktopunkon, akkor csak másoljuk vissza ezt az eredeti a helyére.
Vigyük rá a kijelölést erre a fájlra, majd nyomjunk F4-et! Ezzel szerkeszthetjük a fájl tartalmát. Keressük meg a <8>-as jelű programcsoportot és illesszük be a kijelölt sort, 6-os azonosítóval:

Mentsük el ezt a módosított fájlt az F2-vel!
Következő lépésben létrehozunk egy xfterm4-mc.desktop fájlt a /user könyvtárunkban. Ezt csináljuk meg pl. a mousepad szövegszerkesztővel. Tehát Munka -> Szövegszerkesztő (Egyszerű szövegszerkesztő), majd az üres fájlba illesszük be a következőket:

[Desktop Entry]
Encoding=UTF-8
Name=Terminal + mc
GenericName=Terminal + mc
Comment=Xfce 4 Terminal emulator + Midnight Commander
Exec=xfterm4 -e mc
Icon=/usr/share/pixmaps/faces/vector-greenie.jpg
Type=Application
Categories=System;TerminalEmulator;
NoDisplay=true
X-Desktop-File-Install-Version=0.13

(természetesen nem kell vastagított betűkkel)
Mentsük el xfterm4-mc.desktop néven! Két sort emelnék ki:
Exec=xfterm4 -e mc <- ezzel indítjuk a terminált, benne az mc-t,
Icon=/usr/share/pixmaps/faces/vector-greenie.jpg <- ez pedig az ikon, ami bármilyen más kép lehet, nekem ez tetszett meg :) Ezután újraindítást követően már megjelenik az új indítóikon a Fájlok programcsoportban.

Megjegyzés: ha az Acer-nél megjelenik egy újabb program letöltésre a Support oldalukon és ezt telepítjük, majd újraindítás után esetleg eltűnik az előbbi indítóikon. Ne ijedjünk meg: írjuk be újra a fenti, 6-os azonosítós, sort a /.config/xfce4/desktop/group-app.xml fájlba! Erről mindig csináljunk több kimentést, mert ha más programcsoportokba is tettünk indítóikont, akkor azok is eltűnhetnek, nemcsak az mc-t futtató ikon.

2009. január 21., szerda

RealPlayer 11 GOLD telepítése és használata

Egy megjegyzésemben már említettem a Nemzeti Audiovizuális Archivumról. Itt rengeteg érdekes dokumentum- és játékfilmet találunk. Ezek közül 77 film bárki számára hozzáférhető, lejátszásukhoz pedig csak a flash-plugin-re van szükség. A többi film lejátszásánál már akadnak gondok. Pl. alapból a Böngésző a VLC-t ajánlja fel lejátszóként, ezzel viszont csak a hangot halljuk, megjelenik egy hibaüzenet, hogy az "RV40" videoval nem tud mit kezdeni... Gondoltam, feltelepítem a RealPlayer egyik verzióját, mivel a videok az ún. RealVideo fomátumban vannak kódolva. Az oldal alján válasszuk az RPM Package-et, majd az "Adobe Flash Player 10 telepítése"-nél leírtakhoz hasonlóan adjuk át a letöltött csomagot a Szoftverkezelő-nek. A telepítés után annyi "szépséghiba" van, hogy nem jelenik meg a Munkaasztal Menü-ben a RealPlayer 11 ikonja. Legegyszerűbben indítani az Alt+F2-be írt realplay paranccsal tudjuk. Készíthetünk egy indító ikont is mondjuk a Szórakozás programcsoportba (egyszer már ígértem, hamarosan tényleg írok egy bejegyzést erről, hogyan lehet ilyet csinálni!). Első indítás után néhány kérdést feltesz a lejátszó: mekkora a netkapcsolatunk sávszélessége, stb. Majd használhatjuk is:

Az Nemzeti Audiovizuális Archivumról kiválasztott filmek lejátszához nem elég rákattintanunk a film linkjére. Hiába adjuk meg a realplay parancsot a Böngésző-nkben. Megoldás: mentsük le a vincseszterre a film linkjét, ami egy index.php nevű fájl. Ezt nyissuk meg a mousepad-al, másoljuk ki a sok karakterből álló, http://akármiksorban... kezdetű sort és illesszük be a RealPlayer-be: File -> Open Location... menüpont.

Ezután nézhetjük a filmet, sőt: ha már a háttérben eleget letöltött belőle a gépünk, akkor előre-hátra is tekerhetünk benne :)

Adobe Flash Player 10 telepítése

A böngésző programunk eleve rendelkezik az ún. Flash animációk (pl. YouTube, Videa, stb.) lejátszásához szükséges Firefox plugin-nel. Néhány újabb video-s webhely azonban a 10-es verziójú Flash Player-el nézhető meg csupán. Továbbá ez az újabb verzió rendelkezik LiNUX-on az ún. windowless (=transparent and opaque) móddal. Ahogy a nevében van: teljes képernyőn, az ablakkeretek nélkül élvezhetjük a képet. Ehhez még szükségünk van a Firefox 3-ra is. Nem árt megjegyeznem: néhány ún. HD minőségű flash video igen csak megdolgoztatja a "kis" Intel Atom procit, ezért szaggat a teljes képernyős mód. Tehát: telepítsük fel a 10-es flash-t, letöltés innét, majd a Böngésző-ből futtassuk a Szoftvertelepítő-t. Ezután indítsuk újra a Böngésző-t, és máris működik az új flash-plugin! Ha jól csináltuk, akkor ezen a tesztoldalon a 10,0,15,3 jelölésű verziószámnak kell megjelenni. Amennyiben bármikor vissza akarunk térni a 9-es Flashplayer-re, akkor előbb távolítsuk el az újat:

sudo rpm -e flash-plugin

majd innét letölthetjük a régit. Ennyi! :)

UPDATE (2009.03.01.): nemrég megjelent a 10.0.22.87-es verziója a Flash Player-nek, letölthető innét, telepítése a fentiknek megfelelően.

2009. január 19., hétfő

BIOS frissítés

A hétvégén megnéztem Acer FTP szerverét és azt a BIOS verziót találtam legújabbnak, amit jó egy hónappal ezelőtt hivatalosan még nem javasoltak telepítésre: v0.3309. A gépünk még biztosan nem ezzel került a boltba, enyém pl. v.3301-el. Néhány hibát mindig kijavítanak, ezért ajánlatos feltelepíteni a legújabb BIOS-t. Ja, BIOS: erre itt egy részletes magyarázat található :) Anno, jó 10 évvel ezelőtt, amikor még nem létezett PC floppy-meghajtó nélkül, csinált az ember egy ún. DOS boot floppy-t. Erre rámásolta a PC alaplapjának legújabb BIOS-át, továbbá egy egyszerű DOS programot, amivel ki tudta írni az alaplap megfelelő memóriájába. Aztán frissítés után pl. sokkal jobb hangja lett a hangkártyának :) (vagy rosszabb :( ezért mindig célszerű volt egy mentést csinálni az eredeti BIOS-ról). Az AA1-unkban nincsen se floppy, se CD/DVD-meghajtó, ezért egy USB pendrive-ot kell indíthatóvá tennünk, mintha DOS boot floppy lenne. Aztán rá kell másolnunk az új BIOS-t, plusz annak kiíró programját.
Szükségünk van néhány kiegészítő programra:

sudo yum install syslinux p7zip-plugins

Aztán kell az UNetbootin:

wget "http://ovh.dl.sourceforge.net/sourceforge/unetbootin/unetbootin-linux-304"

Tegyük futtathatóvá:

chmod 755 unetbootin-linux-304

Csatlakoztassunk egy legalább 16MB-os :) USB pendrive-ot a gépünkhöz, majd indítsuk el az UNetbootin-t:

sudo ./unetbootin-linux-304 &

Állítsuk be rajta a következő képen látható FreeDOS 1.0 operációs rendszert:

Majd klikk az OK gombra. Ekkor letölti nekünk az alap FreeDOS-t, továbbá néhány fájlt, amivel indíthatóvá (=boot-olhatóvá) válik a pendrive.
Következő lépés: letöltjük a legújabb BIOS-t tartalmazó tömörített állományt az Acer-tól: klikk erre a linkre. Ebből csupán a 3309.bat, 3309.fd és FLASHIT.EXE fájlokra van szükségünk. Másoljuk át őket a FreeDOS-os pendrive-unkra!
Ezután indítsuk újra a gépet. Ügyeljünk arra, hogy a hálózati csatlakozó (feszültség, nem internet!) legyen konnektorba dugva! Akkumulátorról működve nem csinálja meg a program a BIOS frissítést, erre figyelmeztet is.
Válasszuk ki az F12 gomb lenyomásával a boot-menüből az USB meghajtót.
Néhány mp múlva bejön a syslinux promptja: pár sor szöveg, majd egy sor elején a boot: szó. Nyomjunk Enter-t.
Ezután nyomhatunk még egy Enter-t a Default feliraton, vagy várjuk meg, amíg véget ér a visszaszámlálás.
A FreeDOS menüben válasszuk az 5. menüpontot, majd Enter, erre bejön a FreeDOS promptja: A:\>. Ide írjuk be: C: (mivel nem magyar a billentyűzet kiosztása, a ":" a Shift+é lenyomásával jelenik meg).
A C:\> promptba írjuk be a 3309.bat parancsot, majd nyomjunk Enter-t. Ekkor a FLASHIT.EXE program kiírja gépünkre a 3309.fd fájlt. Várjunk türelemmel, amíg végez!
Ha korábban BIOS jelszót használtunk, akkor állítsuk be azt újra (mivel az új BIOS "felülírta" a régit, ergo: minden korábbi BIOS beállítás a múlté). Ha gondoljuk, ellenőrizhetjük a BIOS-t a Beállítások -> Rendszer ikonjára klikkelve:

2009. január 15., csütörtök

Acer Aspire One Recovery DVD

Ha eddig már elég sok változtatást tettünk a rendszerünkön, előfordulhat, hogy valami nem úgy működik, ahogy korábban megszoktuk. Ilyenkor szükséges lehet a Linpus Linux Lite újratelepítésére. Minden vásárló kap a gépéhez egy ún. Recovery DVD-t. Mivel az AA1-ban nincs DVD-meghajtó, max. az ujjunkon tudjuk pörgetni a DVD-korongot :) Ettől mondjuk nem fog újratelepülni a rendszer :) Ha tudunk, szerezzünk be egy USB-csatolós DVD-meghajtót. Ha nem tudunk, akkor egy másik gépen, annak DVD-meghajtójával készítsünk egy ún. Recovery USB Stick-et. Ehhez szükségünk van még egy min. 2GB kapacitású USB pendrive-ra. A készítés menetét már korábban leírtam. Abban a bejegyzésemben említem, hogy egy újabb (1.0.15E) Recovery DVD képfájlja is elérhető VOLT a neten :( Sajnos nem találtam rá infot, hogy miért tűnt el... pedig most készültem egy bejegyzést írni ennek a használatáról: hogyan lehet kiírni az AA1-t használva egy USB pendrive-re. Azonban addig, amíg nincs hozzáférhető Recovery DVD képfájl, ennek nem látom értelmét... Annyi haszna lenne egy, a géphez kapott DVD-nél újabb verziójú használatának, hogy kevesebb csomagot töltene le és frissítene a Live Update az újratelepítést követően.

UPDATE: időközben megtaláltam ezen a helyen a DVD képfájlt, ha vkinek kellene még :)

Mozilla Firefox 3 telepítése

Igazából kicsit megkéstem ezzel a leírással, mert az Acer már megcsinálta a saját programcsomagját a 3-as Firefox-ból. Apró szépséghiba, hogy ezekben a "speciális", adott géphez és LiNUX disztribúcióhoz készült böngészőkben kikapcsolják a program online frissítési lehetőségét:

Kárpótlásul viszont van egy olyan böngészőnk, ami a legjobban illeszkedik rendszerünkhöz :) Nos, ha valakinek nagyon hiányzik ez a frissítési lehetőség (az Acer FF3-ja 3.0.3 verziószámot visel, a program legújabb verziója pedig már 3.0.5-nél tart), feltelepítheti a következő módon.
Először is a "szokásos" terminálba írjuk be:

wget "http://download.mozilla.org/?product=firefox-3.0.5&os=linux&lang=hu"

Majd csomagoljuk ki a programot az /opt könyvtárba:

sudo tar -jxf firefox-3.0.5.tar.bz2 --directory /opt

sudo chown user -R /opt/firefox


sudo ln -fs /opt/firefox/firefox /usr/bin/ff3


Módosítsuk a Böngésző programikon hozzáférési linkjét:

sudo sed '/Exec/ s/=firefox/=ff3/' -i /usr/share/applications/linpus-web.desktop

sudo sed '/Exec/ s/=firefox/=ff3/' -i /usr/share/applications/edesktop/*

A meglévő böngésző kiegészítéseket (=plugins) adjuk hozzá ehhez az új FF3-hoz:

sudo ln -s /usr/lib/mozilla/plugins/* /opt/firefox/plugins

Ezután csináljunk egy új profilt az új böngészőnknek:

ff3 -profilemanager -no-remote

Nevezzük el ezt a profilt annak, aminek akarjuk. A régi könyvjelzőinket a Könyvjelző -> Könyvjelzők kezelése... menüponttal importálhatjuk ebbe a profilba. FONTOS: ezt a profil létrehozást mindenképpen csináljuk meg, mert különben a Google Eszköztár (ami az eredeti profilunkban szerepel) "összeakad" az új profilban levő beállításokkal, magyarul nem tudjuk elindítani ezt az FF3 verziót!
Végül ha óhajtjuk, kicserélhetjük az alap Firefox ikonra a Linpus zöld szalaggal átkötött :) Böngésző ikonját:

sudo sed '/Icon/ s/acs_//' -i /usr/share/applications/linpus-web.desktop

Ha mindent jól írtunk be, egy újraindítást követően már a legújabb, 3.0.5-s verziójú Firefox-al dolgozhatunk, amit online frissíteni tudunk, ha megjelenik a következő.
DE: néha az Acer-féle 3.0.3-s FF3-al is találkozunk, mivel azt NEM távolítottuk el gépünkről, néhány programnak pedig szüksége van reá. Ez azonban nem zavarja az újonnan feltelepített böngésző későbbi működését (ha létrehoztunk egy új profilt).

Megj.:
ha bátrak vagyunk, akkor a fentiek alapján fel tudjuk telepíteni a Firefox 3.1 BETA verziókat is :) én inkább nem teszem meg :)

2009. január 14., szerda

Biztonság: a 'gdm' bekapcsolása

Akármilyen LiNUX terjesztést használunk, a biztonsági problémákkal (pl. valaki a neten keresztül kontárkodik a gépünkön :)) nem kell foglalkoznunk, mivel CSAK a felhasználónév/jelszó párossal tudjuk birtokba venni a rendszert. Mindig létre kell hoznunk egy rendszergazda (=root) és egy ún. normál felhasználót. Az Ubuntu-ban pl. a normál felhasználó jelszavával érhetünk el rendszergazdai jogokat, ami néha nem éppen hasznos. Az AA1 is kér egy jelszót az első bekapcsoláskor, ami kicsit emlékeztet az Ubi-ban alkalmazott megoldásra, de ezzel kevésbé védett a Linpus Linux Lite-unk. Korábban már említettem, hogy célszerű a BIOS-ban beállítani egy jelszót. Ezt minden bekapcsolás után kéri a gépünk. A gond az, ha egymás után néhányszor rosszul írjuk be, akkor el sem indul a masinánk! Ennél praktikusabb megoldás az ún. display manager-ek (pl. gdm, kdm, xdm, stb.) használata. Ezek mindig kérik a felhasználónév/jelszó párost és csak a belépést követően tudjuk használni gépünket. Tehát ha illetéktelen felhasználóhoz kerül a gép és nem tudja a jelszót, sosem tud hozzáférni az adatainkhoz sem! A Linpus-ban alapból benne van a GNOME Display Manager (=gdm), csak nem indul el bekapcsoláskor. Ennek indítását az /etc/rc.d/rc.S fájl szerkesztésével tudjuk megtenni. Tehát a szokásos terminálba írjuk be:

sudo mousepad /etc/rc.d/rc.S

(a mousepad-ot természetesen telepítsük fel az Acer webhelyéről!)
Menjünk a fájl végére és onnét visszaszámolva a 8. sorban találjuk ezt:

/usr/bin/xinit -- -br>/dev/null 2>&1 &

és tegyünk eléje egy "#" (=kettőskereszt) jelet (idézőjelek nélkül persze!). Magyarul: "kikommentezzük" a fenti sort. Utána következő sorba pedig írjuk be:

/usr/sbin/gdm

majd mentsük el a fájlt. FIGYELEM: ha lemarad ez a /usr/sbin/gdm, akkor NEM tudunk belépni a rendszerbe! Tehát inkább kétszer ellenőrizzük, hogy tényleg beírtuk! Ha mégis elfelejtettük volna, akkor a megoldás: amikor megjelenik a világoskék hátterű, jobb alsó sarokban Acer Aspire One feliratú képernyő, megnyomjuk gyorsan az F2 billentyűt. Ezzel az ún. karakteres felületre jutunk. Ekkor még nem indul el egy program sem a háttérben. Nyomjuk meg a Ctrl+c-t, és indítsuk el rendszergazdaként az mc-t (remélem nem felejtettük el előzőleg feltelepíteni :)). Azaz: sudo mc, és keressük meg az /etc/rc.d/rc.S fájlt. Erre rávisszük a kurzort (=kijelölést), majd F4-el tudjuk szerkeszteni és F2-vel kimenteni.
A következő indításkor már a gdm fogad minket. Kiválasztjuk egérrel vagy beírjuk a user felhasználót, majd megadjuk jelszavunkat és használhatjuk ezt a szuper kis gépet :))

Valami hasonló kép fogad minket (nem tudom, erről hogyan csináljak képmentést, ezért vettem a Fedora 8-ból, a Fedora Live helyett user felirat látható).

2009. január 12., hétfő

Oxygen Office Professional 3 telepítése

Az AA1-ra telepített Linpus Linux Lite rendelkezik az OpenOffice.org 2.3.0-s verziójának szövegszerkesztő, táblázatkezelő és bemutató készítő moduljával. A maradék két modult (rajzoló (=Draw) és adatbázis kezelő (=Base)) legegyszerűbben a pirut csomagkezelővel tudjuk telepíteni. Egy "hibája" van ezeknek a moduloknak: egy kicsit már régiek, emlékeim szerint már kb. 2 évvel ezelőtt megjelentek. A világ viszont fejlődik, vele együtt a szoftverek is, ennek megfelelően időközben már megjelent ennek a kitűnő szabadon használható irodai szoftvercsomagnak a 3.0.0-s verziója (sőt: nemsokára a 3.0.1-s, hibajavításokat tartalmazó verzió is várható). Ennek alábbi módon ismertetett telepítése az AA1 Fedora 8 eredetű rendszerére nem oldható meg. Pontosabban a magyar verziót nem tudjuk feltenni, mert (ahogy a honlap írja) LZMA tömörítésű RPM-eket (=csomagokat) tartalmaz. Ergo: nem tudja a csomagtelepítő kitömöríteni. Itt egy nagyon hasznos leírást találunk az angol verzió telepítéséről, de én úgy vélem, ha már az egész rendszerünk magyarul "beszél", akkor minek használnánk egy angol nyelvű programot :) A megoldás: telepítsük fel az Oxygen Office Professional 3-at, ami tulajdonképpen megegyezik az "alap" OpenOffice.org-al, plusz még jó néhány hasznos kiegészítést is tartalmaz (és nem LZMA tömörítésű RPM-ekből áll!).

Mielőtt eltávolítanánk a "gyárilag" telepített 2.3.0-s verziót, készítsünk egy mentést a hozzá kapcsolt ikonokból. Ugyanis az Oxygen Office Professional (=OOOP, nem tudom, miért 3 db O-betű kell a rövidítéséhez?) és az OpenOffice.org (=OOo) alap ikonja - szakszerűen mondva - nem skálázhatók, magyarul sokkal szebbek az AA1 eredeti kapcsolt ikonjai :)
Nyissunk egy terminált, majd:

sudo cp /usr/share/icons/hicolor/48x48/apps/openofficeorg* $HOME

Ezzel lementettük az eredeti, szép ikonokat :) Ezután távolítsuk el az eredeti OpenOffice.org 2.3.0-t:

sudo yum remove openoffice\*

Töltsük le az OOOP-t:

wget "http://ovh.dl.sourceforge.net/sourceforge/ooop/OOo_3.0.0_081224_LinuxIntel_install_hu.tar.gz"

Ezt mind egy sorba kell írni! Ha valami hibaüzenetet kapunk, hogy sikertelen a letöltés valamilyen okból kifolyólag, akkor az "ovh" helyett írhatjuk a "mesh" v. "dfn" v. "surfnet" v. "kent" karaktereket (az egyik európai SourceForge.net tükörszerver csak működik :))
Következő lépésben tömörítsük ki ezt a "méretes" (kb. 330 MB !) fájlt, majd telepítsük az RPM-csomagokat:

tar -zvxf OOo*

sudo rpm -i hu/RPMS/o*


sudo rpm -i hu/RPMS/desktop-integration/openoffice.org3.0-redhat*


Végül sokat kell gépelnünk :) Inkább válasszuk az ún. copy-paste (=kijelölés-beillesztés) megoldást: kijelöljük a parancssorokat, aztán Ctrl+c, majd a Ctrl+Shift+v kombinációval beillesztjük a terminálba és Enter-t nyomunk. Ügyeljünk: mindent pontosan írjunk (másoljunk) be, mert különben hibaüzeneteket kapunk és a végeredményünk használhatatlan lesz!

sudo cp -f /opt/openoffice.org3/share/xdg/calc.desktop \
/usr/share/applications/openoffice.org-1.9-calc.desktop


sudo cp -f /opt/openoffice.org3/sha
re/xdg/impress.desktop \
/usr/share/applications/openoffice.org
-1.9-impress.desktop

sudo cp -f /opt/openoffice.org3/share/x
dg/writer.desktop \
/usr/share/applications/openoffice.org-1.9-writer.desktop


sudo sed 's/org3-/org-/;s/%U//' -i /usr/share/applications/openoffice.org*

sudo mv $HOME/openofficeorg* /usr/share/icons/hicolor/48x48/apps

sudo gtk-update-icon-cache -f /usr/share/icons/hicolor

Az első 3 bekezdés 2-2 sorát külön-külön, egyesével kell kijelölni és beilleszteni!
Végül a munkaasztal ikonok visszaállítása miatt indítsuk újra a rendszert.
A Munkaasztal-Menü -> Iroda pontja kiegészült néhány új program ikonnal:

A Szövegszerk. első indítása kicsit tovább tart, ekkor csinálja meg az OOOP a konfigurációs fájljait a felhasználói könyvtárunkban. Néhány kérdést is feltesz az automatikus frissítést és regisztrációt illetően. A második indítás már sokkal gyorsabban történik, még az eredeti 2.3.0-ás verziónál is 3-4x gyorsabb! Sőt: magának a programnak a működésére is jellemző ez! Néhány kép még a végére:


UPDATE: időközben KAMI megcsinálta 3.0.1-es OOo-n alapuló OOOP-t, tehát ha ezt akarjuk feltelepíteni (vagy frissítenénk a 3.0.0-t), akkor mindent csináljunk meg újra az ikonok kimentésétől kezdve. Csupán a letöltésnél cseréljük ki erre a megfelelő sort:

wget "http://ovh.dl.sourceforge.net/sourceforge/ooop/OOo_3.0.1_090128_LinuxIntel_install_hu.tar.gz"

2009. január 9., péntek

Betűkészletek eltávolítása/telepítése

A Linpus Linux Lite (ill. amiből származik: a Fedora disztribúció) rengeteg "formás" betűt (karaktert) jelenít meg a grafikus felületén. Ezeket használhatjuk pl. a Szövegszerk. ikonnal indítható OpenOffice.org 2.3 irodai programcsomag MS Word-hoz hasonló programjában is. Azt is látjuk, hogy rengeteg "érdekes" karaktert (=fonts) választhatunk, melyek különböző ázsiai országokban fordulnak elő. Nagy valószínűséggel ezekre sosem lesz szükségünk a magyar nyelven gépelés során :) A számunkra szükséges karaktereket pedig elég sokáig tarthat ebből a nagy méretű betűhalmazból kiválasztani. Ezért a Munkaasztal-Menü -> Rendszer -> Szoftver hozzáadása/eltávolítása segítségével törölhetjük az ázsiai karaktereket:

A fenti ablakon az Optional Packages gombra klikkelve tudjuk megjeleníteni a telepített betűkészleteket. Ezek közül én csak a dejavu-fonts, dejavu-lgc-fonts, liberation-fonts és linux-libertine-fonts készleteket hagytam meg. A többi elől kivettem a kis zöld pipát, majd klikk az Alkalmaz gombra. Egyik-másik betűtípus eltávolítása során az OpenOffice.org adott nyelvhez tartozó Súgó (=Help) fájljait is eltávolítja a csomagkezelő. Szerintem ezekre sincs szükség a magyar nyelvű használat során :)
Elég gyakran előfordul, hogy a már említett MS Word-el szerkesztett dokumentumokkal kell dolgoznunk az OpenOffice.org-ban. A program a Windows betűkészleteit próbálja kicserélni egy másik, szabadon hozzáférhető típusra. De ha valami spéci Windows-ossal találkozik, akkor elég "érdekes" végeredményt kapunk. Ezért célszerű feltelepíteni az ún. core (=alap) TrueType Windows betűkészleteket, mint pl. az Arial, Times New Roman, stb. Más disztribúciókban (pl. Ubuntu) erre adott az msttcorefonts csomag. Linpus-ban más megoldást kell alkalmaznunk, mivel nincsen "gyári" RPM-csomag ebből. Nyissunk egy terminált és töltsük le innét:

wget http://www.my-guides.net/en/images/stories/fedora10/msttcore-fonts-2.0-2.noarch.rpm

Majd telepítsük:

sudo rpm -Uvh msttcore-fonts-2.0-2.noarch.rpm

Ebben megtaláljuk az Arial, Andale, Comic Sans, Courier New, Georgia, Impact, Tahoma, Times New Roman, Trebuchet MS, Verdana és Webdings betűkészleteket. Ezután az OpenOffice.org beállításaiban írjuk át az alap betűkészletet pl. a Times New Roman-ra és többé nem lesz gondunk az MS Word-ben megnyitott OpenOffice.org dokumentumainkkal :)

Sőt: néhány weboldal sokkal szebben (=olvashatóbban) jelenik meg a Firefox-ban!

2009. január 5., hétfő

VLC 0.9.5 telepítése

Az AA1 alapból rendelkezik különböző multimédiás tartalmak (pl. videok, zenék, stb.) lejátszására alkalmas Médialejátszó-val, sőt, még egy Fényképkezelő is megtalálható. Néhány video fájl lejátszása, jogi problémák miatt, nem lehetséges. Ezek olyan kodekkel kódoltak, amit pl. az USA-ban nem engednek szabadon terjeszteni. A feltelepítésük, használatuk a felhasználóra van bízva: ha jogtisztelő állampolgár, akkor nem használja őket :) hanem beszerzi a videot olyan formátumban, amit le tud játszani. Európa és Ázsia legtöbb országában azonban nem kell ezekkel foglalkozni. A lényeg: a fenti korlátozások miatt nem tudunk gépünkkel néhány filmet lejátszani (még a normál esetben szinte mindent lejátszó mplayer-el sem).
A probléma megoldására több lehetőségünk van:
  1. letöltjük innét a VLC egy Acer által módosított verzióját ( ez még a 0.8-as sorozatba tartozik) és az előző bejegyzésben leírtak szerint feltelepítjük. Állítólag ebből is hiányzik néhány kodek...
  2. követjük az itt leírt utasításokat :) és máris használhatjuk a kitűnő VLC 0.9.5-ös verzióját, ami tényleg lejátszik mindenféle kódolású video fájlt.
Azoknak, akik kevésbé "bírják" az angol nyelvet, segítek :)
Először is adjuk hozzá a szoftverforrásokhoz a kwizart repo-t:

sudo rpm -Uvh http://rpms.kwizart.net/kwizart-release-8.rpm
Ezután telepítsük a VLC-t és a hozzá kapcsolódó kiegészítőket:

sudo yum install --enablerepo=kwizart-testing vlc vlc-core mozilla-vlc
Majd adjuk hozzá a Firefox 3-hoz a mozilla-vlc plugin-t (=kiegészítőt):

sudo ln -fs /usr/lib/mozilla/plugins/libvlcplugin.so /opt/firefox/plugins

erre csak akkor van szükség, ha nem az Acer támogatási oldaláról (=support page) töltöttük le a böngésző program frissítését. Ha saját magunk, a Firefox beépített frissítőjét akarjuk használni az újabb verziók telepítésére, akkor egy későbbi bejegyzésemben leírt módon tudjuk telepíteni a 3-as Firefox-ot. Mondjuk nekem ezzel kapcsolatban nincsenek jó tapasztalataim, mivel elég "szépen" összekeveredtek a "gyári" Acer böngésző beállítások a külön feltelepített böngészőével, pedig csináltam új profilt az új böngészőnek...
Tegyünk egy indítóikont a Szórakozás menübe:

sudo sed s/%U// -i /usr/share/applications/livna-vlc.desktop
dca add 12 "file='/usr/share/applications/livna-vlc.desktop'"

Ha akarjuk, eltávolíthatjuk a rendszerben levő Médialejátszó és mplayer programokat (én NEM tettem meg :)):

sudo yum remove pdvdlinux mplayer\*

sed /pcmmvp/d -i $HOME/.config/xfce4/desktop/group-app.xml

Újraindítás (=reboot) és már használhatjuk a tényleg mindent lejátszó, rengeteg beállítási lehetőséggel bíró VLC programot!


2009. január 4., vasárnap

Szoftverforrások hozzáadása

A csomagkezelővel sok hasznos programot hozzáadhatunk rendszerünkhöz. A LiNUX-ra jellemzően ezek mindegyike szabadon felhasználható és terjeszthető. Az egyes disztribúciók azonban nem foglalkoznak az összes programcsomag hozzáférhetőségével, kivéve a Debian-t és az ezen alapuló (pl. Ubuntu) terjesztéseket. Ami hiányzik a Fedora-ból, így a belőle származó Linpus Linux Lite-ból is, annak egy részét megtaláljuk más forrásoknál. Ezért célszerű hozzáadnunk a pirut csomagkezelőhöz szoftverforrásként az RPM Fusion-t. Ez három, korábban önállóan működő szoftverforrást ötvöz magában (Dribble, Freshrpms, Livna).
Egy terminálba írjuk be a következőket:

sudo rpm -Uvh http://download1.rpmfusion.org/free/rpmfusion-free-release-stable.noarch.rpm

sudo rpm -Uvh http://download1.rpmfusion.org/nonfree/rpmfusion-nonfree-release-stable.noarch.rpm

Ezután a csomagkezelőben válogathatunk az RPM Fusion programcsomagjai közül is.

UPDATE: az elmúlt hetekben, különböző okok miatt, legalább 3x telepítettem újra az egész rendszert :) A fenti terminál-os RPM Fusion források hozzáadása (hibaüzenettel) nem sikerült. Okát nem tudom... De itt a megoldás: lépjünk be az RPM Fusion honlapon az Enable RPM Fusion on your system oldalra, majd klikkeljünk az RPM Fusion free for Fedore 8, 9 or 10 linkre (vagy itt :)) "Mit tegyen a Firefox ezzel a fájllal?" :) Természetesen "Szoftvertelepítő (alapértelmezett)". Ugyanezt játsszuk el az RPM Fusion nonfree for Fedora 8, 9 or 10 linkkkel is. Íly módon nekem sikerült hozzáadnom a szoftverforrásokat!

2009. január 3., szombat

Programok telepítése/eltávolítása 2.

Ha már elő tudjuk hozni a jobb egérgombbal a Munkaasztal Menü-t, adott a lehetőségünk további programokkal kiegészíteni rendszerünket. Mielőtt használnák a pirut parancsot a terminálban, előtte írjuk be a

sudo yum install fedora-release

parancsot (forrás). Ezzel elejét vehetjük az ún. megoldatlan függőségi problémáknak (=unresolved dependency problems). Magyarul: (remélhetőleg) gond nélkül fel tudjuk telepíteni a pirut csomagkezelővel a programokat. Az Acer ugyanis néhány programcsomagot a saját elképzelései szerint módosít/módosított és ha ezek bármelyikét felülírjuk egy hivatalos Fedora 8 szoftverforrásban (=repository) szereplővel akkor nem működhet a frissítettnek vélt program. Ezért SOHA NE használjuk a Munkaasztal Menü -> Rendszer -> Szoftverfrissítő menüpontot!! Helyette a Beállítások -> Live Update használata javasolt.

A pirut csomagkezelő (=package manager) indítására két lehetőségünk van: egyik a már említett terminálos megoldás, a másik pedig a Munkaasztal Menü -> Rendszer -> Szoftver hozzáadása/eltávolítása menüpont:

A program indulása előtt kéri a jelszavunkat:

majd ellenőrzi az elérhető hálózati szoftverforrásokat, ebből adódóan mindig élő internet kapcsolatra van szükség a használatához. Az adatok letöltése néha eltart egy darabig, főleg ha nem csak Fedora forrásokat vettünk fel a csomagkezelőbe.
Böngészhetünk (=browse), kereshetünk (=search) és kilistázhatunk (=list) különböző program csomagokat. Én pl. nem tudok meglenni a Midnight Commander (a'la Norton Commander :)) nélkül. Bármilyen LiNUX disztribúciót használok, ez az első, amit feltelepítek.

Kis zöld pipa a program neve előtt (klikk a kis négyzetre), majd klikk az Alkalmaz gombra. Utána egy terminálba írt mc paranccsal indíthatjuk (vagy csinálhatunk hozzá indítóikont az egyik menücsoportban, erről majd később írok):

A programok eltávolításához: klikkeljünk a csomagkezelőben a program nevére, eltűnik a kis zöld pipa (néha megjelenik egy piros kötőjel a négyzet mellett), majd klikk az Alkalmaz gombra.

Programok telepítése/eltávolítása 1.

Az Acer által hivatalosan támogatott (=az alap rendszerünkhöz hozzáillesztett) programokat a Hasznos webhelyek bejegyzésemnél említett weblapról lehet letölteni. Mindegyikre persze nincsen szükség, én javaslom:
- Mozilla Firefox 3 (amivel a kicsit régi 2-es sorozat böngészőjét kicseréljük);
- Skype (ez a LiNUX-os verzió már video átvitelre is képes);
- Acrobat Reader (egy indítóikon, PDF Viewer, megjelenik a Munka csoportban);
- mousepad (egy könnyen használható "szövegszerkesztő");
- Képernyőkép készítése program (ezzel csinálom én is ide a képeket :)), ez hibásan van linkelve a weblapon: a gnome-screensaver szerepel a Work csoportban, pedig valójában ez a gnome-screenshot program;
- a Fun csoportban jobbnál-jobb játékok közül válogathatunk :) kedvencem a Tuxracer. Apró szépséghiba: néhány játék az ún. shareware kategóriába tartozik, tehát a teljes verzióért fizetnünk kell, majd a csupán regisztráció után kapott kóddal tudjuk aktiválni a teljes játékot;
- a BlueZ programcsomaggal USB-s bluetooth adaptert használva vezeték nélküli kapcsolatokat kezelhetünk;
- a gnome-system-monitor pedig adatokat szolgáltat az éppen futó rendszerünkről (legkönnyebben a Ctrl+Alt+Del billentyűk együttes lenyomásával hozhatjuk elő, vajh' melyik op.rendszerben is láttam ehhez hasonlót, ami messze nem olyan használható, mint ez...), továbbá lehetőségünk van az esetleg "beragadt" programok (=process) leállítására.
A letöltött tömörített (=zip-elt) fájlokat megtaláljuk a Fájlok -> Letöltések ikonra klikkelve:

Majd klikkeljünk kétszer a tömörített fájlra, ezzel elindul az xarchiver program (ha nem változtatjuk meg a Firefox alap letöltési opcióját, akkor lementés nélkül elindul ez a program):

Ebben az Extract gombra klikkelve tudjuk kitömöríteni az előzetesen kiválasztott valamilyen-programnév.sh fájlt. Ezután megkeressük ezt a kitömörített fájlt: ha csak az Extract gombokra klikkelünk, akkor egy azonos nevű könyvtárban található. A telepítéshez klikkeljünk kétszer a valamilyen-programnév.sh ikonra. Ekkor megjelenik egy "érdekes" fejlécű ablak:

(nem is tudtam, h. a magyar és török(?) ennyire rokon nyelvek :)) Ezt OK-zzuk le, majd újraindítást követően megtaláljuk a telepített programunk ikonját az egyik programcsoportban.
Az így telepített programok eltávolítására a Beállítások -> Live Update-nál van lehetőségünk. Válasszuk ki a bal alsó sarokban levő History gombot, erre megjelenik a telepített/frissített programok listája, amelyek közül a már nem szükségeset kijelöljük, majd klikk az Eltávolítás-ra:

2009. január 1., csütörtök

Munkaasztal menü bekapcsolása

Amint már korábban említettem: a netbook-ot az alapbeállítások után könnyen lehet arra használni, amire kitalálták. Tehát: weblapok böngészése, azonnali üzenetek küldése-fogadása, elektronikus levelezés, videok, filmek, képek nézegetése, stb.
DE: egy igazi LiNUX felhasználó nem éri be ennyivel :) Próbál még többet kihozni a rendszeréből. Így nem csak azokat a programokat akarja használni, amelyek ikonja alapból megjelenik a kezdő képernyőn 4 csoportba szedve. Ezekhez hozzáférni az ún. Advanced Menu (bővített menü) mód bekapcsolásával lehet. Maga a Linpus Linux Lite a Fedora 8 nevű disztribúción alapul, a grafikus felület (X.Org) kezelését az XFCE 4 oldja meg. Az XFCE-ben be lehet állítani, hogy a jobb egér gomb megnyomására az ún. Munkaasztal Menü megjelenjen.


Két lehetőségünk van az ún. parancssori terminál megjelenítésére:
  1. megnyomjuk az Alt + F2 billentyűket

    és beírjuk az xterm vagy xfterm4 vagy terminal parancsok egyikét, majd klikk a Run gombra.
  2. a fájlkezelőt elindítva, pl. klikk a Fájlok -> Dokumentumok ikonra, majd a Fájl -> Terminálban fut menü elemre

A terminál ablakba írjuk be az xfce-setting-show parancsot, majd az Xfce Settings Manager-ben válasszuk ki a Desktop ikont. A Desktop Preferences-ben a Behavior fülre klikkelve jelöljük be a Show desktop menu on right click opciót:


+1 TIPP: a netbook kijelzője kicsi, ezért néha alul nem látszik ("lelóg") az OK vagy Bezár gomb. Az ablakot feljebb tudjuk mozgatni, ha lenyomva tartjuk a baloldali Alt billentyűt és az egérmutatót az ablak egy részén folyamatosan nyomva tartjuk (bal gomb). Tapipaddal kicsit nehézkes ez a művelet, ezért célszerű külső USB-s egeret használni.

Hasznos webhelyek

Az interneten számos webhely létezik, ahol rengeteg hasznos információt olvashatunk az AA1-el kapcsolatban, elsősorban ANGOLUL. Ezekről gyűjtöttem össze a blogom tippjeit, ötleteit. Néhány forrás:
Acer Aspire One (regisztrálhatjuk a gépünket, továbbá a DRIVERS & SUPPORT menüpont alatt új programokkal egészíthetjük ki a rendszert)
macles* (szerintem a legjobb forrás!!)
Ten tweaks for a new Acer Aspire One
Acer Aspire One Tips and Tricks
AspireOneUser (itt a Forum-okat érdemes böngészni!)
30 Cool Acer Aspire One Hacks (egyik-másik nem annyira "cool" :) de érdemes átböngészni)
Fedora 8 Installation Guide (az AA1 operációs rendszere ezen alapul)

Első bekapcsolás utáni teendők

Igazából nincsen semmi teendő: a Bekapcsolás -> Nyelv kiválasztás -> Jelszó megadás -> Idő és dátum beállítás, majd újraindítást követően a rendszer (netbook) használatra kész :)
Kicsit komolyabban: a gép dobozában levő összehajtott kártyán (Software Update) leírtakat érdemes elvégezni. Azaz: az Acer honlapján elérhető frissítések letöltése és telepítése a Beállítások -> Live Update kiválasztásával. Ehhez működő internet kapcsolatra van szükség: lsd. Rövid útmutató -> Hálózati konfiguráció -> LAN kapcsolat beállítása v. Vezeték nélküli kapcsolat beállítása.
FONTOS: ekkor célszerű vezetékes internet (LAN) kapcsolatot használni, mert ha a wifi kezelő program frissül(ne), akkor probléma léphet fel az internet kapcsolatban (pillanatnyi megszakadás, stb.).
A frissítések letöltése az internet kapcsolat sebességétől függően eltarthat egy ideig (akár 10-20 perc). A letöltött programok telepítése viszont már gyorsan megtörténik :)
Várakozás közben olvassuk el pl. az Alkalmazás-kézikönyv első pár oldalát. Elsősorban a Rendszer biztonsága című fejezetet! A netbook LiNUX rendszert használ, de alapból hiányzik belőle a megszokott felhasználó/jelszó párossal történő belépés. Később leírom, hogyan lehet pl. a gdm-el biztonságosabbá tenni a rendszer használatát. Nekem egyszerűbb megoldásnak tűnt a BIOS-jelszavak használata fejezetben leírtak alkalmazása. Ezzel a gyors rendszer indítás ideje sem csökkent, ami megfigyelhető ha pl. gdm-t használunk.
További hasznos időtöltés a frissítések idején: egy másik számítógépen a Recovery DVD-ről készítünk egy indítható (boot-olható) USB-pendrive-ot. Ehhez tegyük be a DVD-t a másik gép DVD-meghajtójába, indítsuk a DVD-ről a gépet, majd a menüből válasszuk ki a Create Recovery USB Drive lehetőséget. Előtte csatlakoztassunk egy legalább 2GB-os pendrive-ot a géphez, amire az adatok kiírása megtörténik. TIPP: letölthető az Acer Aspire One (AA1) dobozában levő DVD-nél újabb verzió (1.0.15E, az én gépemhez 1.0.13E-t adtak) ún. képfájlja (ISO-image) innét. Ennek használatáról majd később írok.
A lényeg: a fentiek (és a későbbiekben részletezett tippek) alkalmazásával NEM tesszük tönkre a gépünket :) sőt, a garancia sem vész el. Legrosszabb esetben a Recovery DVD v. USB Drive segítségével visszaállítjuk az alaprendszerünket. Esetleges adatvesztés előfordulhat, ezért célszerű minden saját adatot archiválni (pl. USB-pendrive-ra, külső vincseszterre).

Megjegyzés1: időközben eltűnt erről a helyről a DVD képfálj :(
Megjegyzés2: aztán itt meg még mindig elérhető :)